Tangó a rue de Tolbiacon

“Egy pillanatra minden tökéletesnek tűnt. Látta a partnere vékony bokáját, érezte lábának érintését, az összhangot, a teljességet.”

Három meredek lépcső vezetett az árkádok alatt nyíló üzlethelyiséghez. A téglalap alakú terem egyik oldalán ruhák lógtak egyszerű ruhainasokra felakasztva, a terem másik oldalán polcokon cipők sorakoztak. A bejárattal szemben a pultnál az eladó halkan telefonált.

– Bonjour - köszönt a férfi, amint lesétált a lépcsőn.

Az eladó bólintva nyugtázta a köszönést, de nem hagyta abba a telefonálást.

Jó ideje keresett magának cipőt a férfi, s ha külföldre utazott órákat töltött az internet előtt és kereskedések után kutakodott, ahol végre megtalálhatja az igazit. Erre a rue de Tolbiac-on található üzletre is úgy talált rá, és került fel az aznapi listájára, ez volt az első, amit Párizsban felkeresett.

Lassan, de határozottan sétált az üzletben, és a felakasztott ruhákon, szoknyákon, nadrágokon és mellényeken olyan könnyedén húzta végig az ujjait, akár egy ismeretlen könyv lapjait pörtette volna végig a kezei között, mielőtt beleolvasott volna. De nem nézett oda, szemeivel a jobb oldalon lévő cipőket pásztázta. Magassarkú cipőket látott egyenletesen keskenyedő sarokkal és kiszélesedő, alacsonyabb sarkú cipőket. Fényesek, színesek voltak és csillogtak. Ahogy a pult és az eladó felé közeledett hirtelen megállt, majd átsétált a másik oldalra, ahol a női cipőket felváltva már férfi cipők sorakoztak. A végletekig ismert, hagyományos színű és mintázatú cipők mellett pár különleges, extravagáns modell is volt a polcon. Összességében jóval szerényebb volt a kínálat, mint a női darabokból.

Az eladó odalépett hozzá. – Puis-je vous aider? – kérdezte.

Hát hogyne, igen, segíthet, gondolta a a férfi. Miközben megkopott francia tudásában keresgélt, megakadt a szeme egy cipőn. Talán ez lesz az, suhant át az agyán. Levette a cipőt a polcról, és végigsimította a felsőrészt, majd óvatosan meghajlította a talpát. A bőr elmondhatatlanul finom volt, a talp pedig pont annyira vékony, rugalmas és hajlékony, amennyire kellett. Az eladó felé tartotta és kissé bizonytalanul megszólalt.

–  Quarante-trois s'il vous plaît.

Az eladó bólintott és szolgálatkészen elindult a raktár felé, ami a pult mögött volt egy ócska poros függönnyel leválasztva az eladótértől. Biztos volt benne, hogy a férfi külföldi, így nem találta szükségesnek a társalgást. Hamarosan visszatért kezében egy dobozzal és udvariasan egy fotel felé mutatott. A férfi levette kopott bőrkabátját, sapkáját összehajtotta és a kabát zsebébe rakta, majd leült. Az eladó kicsomagolta a doboz tartalmát, meglazította a cipőfűzőket és letette a férfi lába elé a cipőket. Hátralépett, kicsit meghajtotta a fejét, majd elindult a polcok felé, mintha pont ott lenne dolga.

A férfi a fotelben ült. Kezébe vette, nézte a cipőt. A cipő negyvenhármas volt, a férfi pedig táncos. Milyen szép, gondolta. Látta maga előtt, ahogy a cipőt készítették, a talpat, a finom bőrt, a bélést, a cérnát és a mester kezét. Szép cipő, ismételte meg, most már hallhatóan. Lehajolt, kifűzte a cipőjét, levette a jobb lábáról és finoman belecsúsztatta a fekete és fehér díszítéssel kiegészített cipőbe. Kényelmes volt, tett pár lépést, visszaült és felvette a párját is. Érezte, hogy a hűvös raktárból kihozott cipő átveszi a lába melegét és hogy még puhábbá válik a finom bőr, ami követte a lábfeje formáját. Elmosolyodott és felállt. Kihúzta magát. Egyenes testtartással, emelt fejjel szemkapcsolatot létesített képzeletbeli partnerével. Jobb kezét a nő bal lapockájára helyezte, és bal kezét szemmagasságban tartotta. Teleszívta a tüdejét. Az alaplépések után egy forgólépés következett. Ellenőrizte, hogy mennyire szabadon mozog a lábfeje, forog a cipőtalp a padlón. Becsukta a szemét. Gondolatban tovább sétált. Egy pillanatra minden tökéletesnek tűnt. Látta a partnere vékony bokáját, érezte lábának érintését, az összhangot, a teljességet.

Hirtelen felriadt az éber álomból. Fejét hátra fordította, a láfejét pedig felemelte. Magasabb volt a cipő sarka, mint amit megszokott. Leengedett karokkal visszasétált a fotelhez. Leült és levette a jobb lábáról a cipőt. Az eladó érdeklődésére, hogy hozzon-e másik méretet csak megrázta a fejét. Fogta a kezében a cipőt és nézte. Újra ellenőrizte a talp rugalmasságát, a bőr bevonatot a cipő talpán. Nézte a varrást és elképzelte, hogy mennyire passzolna a fellépő öltönyéhez. Magas a sarka, ismételgette magában. Levette a másik cipőt is, és maga mellé helyzete mindkettőt. Csendban nézte, de nem tudta eldönteni, hogy valóban szüksége lenne rájuk. Próbacipőnek elmegy, de fellépéshez nem. Ahhoz nem jó a sarka, beakadhat. Az eladó elérkezettnek találta az időt, hogy más modelleket is megmutasson neki, de ő továbbra is azt a cipőt nézte. Milyen szép, és mégis magas a sarka. Kell ez nekem?

Felállt, felvette az utcai cipőjét, a kabátját és a sapkáját. Még egyszer végigsimította, majd visszaadta a cipőt az eladónak.

– Merci, J'ai besoin de temps pour décider. Büszke volt magára, mégiscsak megmaradt valami abból gyermekkori francia tudásból. – Au revoir. Felment a lépcsőn, kisétált a mellékutcából a rue de Tolbiacra. Jobb kéz felé látott egy kávézót. Beült és rendelt egy feketét. Igen, ezt még át kell gondolnom, időre van szükségem.

~ ~ ~

Abban a negyvenhármas cipőben még soha senki nem táncolt. A cipő csalódott volt, mert élvezte a férfi lábának melegét, a puha lépteket és az érintést. Szeretett volna fellépő cipő lenni. Egy darabig még arról álmodott, hogy meggondolja magát a férfi, és visszamegy érte.

2018. július