Lex Pectoris
“Mindig arra gondolt, hogy úgy hal majd meg, ahogy a nagyanyja, kilencvenkilenc éves korában. Elegánsan a hajfésűjéhez kap, majd összeesik. ”
Ízlelgette a latin kifejezést. Milyen szépen is hangzik. Angina. Elegáns. Angina Pectoris. Heveny, átmeneti koszorúsér-elégtelenség.
Egy téli délután történt, megszédült, le kellett ülnie. Hirtelen a világ összes súlya az ő mellkasát nyomta, a vállaiba és a karjába addig ismerelen fájdalom hasított, majd elkezdtek zsibbadni. Remegett, gyomorszája nem zárt és azt érezte, hogy bűz önti el a testét. Meghalok, futott át az agyán, majd elájult.
Az ágya mellett, a földön ébredt, nem mert mozdulni. Fogalma sem volt arról, hogy mióta fekhetett a padlón, vagy hogy hány óra volt, kintről a szűk utcát betöltő közvilágítás fényei szűrődtek be a lakásba, és az esti, magányos villamosok csilingelése ölelte át lakás ürességét.
Napokon keresztül az ágyból nézett ki a félig leeresztett redőnyön át. Úgy érezte megállt a világ. Nem volt étvágya, se ereje, de nem hívott segítséget, a családot büszkeségből, az orvost pedig félelemből. Mindig arra gondolt, hogy úgy hal majd meg, ahogy a nagyanyja, kilencvenkilenc éves korában. Elegánsan, a hajfésűjéhez kap, majd összeesik. Kilencvenkilencig pedig még volt jópár éve hátra, addig békésen elücsörögne otthon, megérdelmelte, annyit dolgozott életében. Gyereket nem akart, viszonylag könnyű szívvel feküdt be az abortuszra, amikor mégis teherbe esett. Kétszer is volt férjnél, az egyik piszkosan jóképű alkoholista volt, a másik a konyha koronázatlan királya valahogy nem volt elég jó. Vele kétszer is megpróbálta, de valami nem stimmelt. Aztán úgy döntött egyedül tartalmasabb életet fog élni. 40 évnyi munka után nyugdíjba ment, otthagyta a bíróságot, televíziót nézett, rejtvényt fejtett, a bevásárlását online intézte. Dohányzott, az maradt az egyetlen szenvedélye.
Harmadik nap, mikor még nem múlt a fejfájása és a gyengeség teljesen maga alá gyűrte, taxit hívott és elvitette magát az ügyeletes kórházba. A folyosón egy rácsos fém padon összegörnyedve töltötte a délelőttöt és mire végre elkezdtek vele foglalkozni, már szédült az éhségtől, a feje pedig hasogatott, mert inni sem kapott. Cigarettát sem vitt magával eleget. A szívultrahang vizsgálat után vért vettek tőle és már besötétedett, mire megtudta, hogy az éjszakát biztos a kórházban kell töltenie. Sok mindenre számított, csak arra nem, hogy ott egy fertőtlenítő szagú kórteremben, remegő kezű és sápadt papírbőrű félhalottak között tölti az éjszakát. Ezt már a nővérnek mondta, aki végül hálóinget és papucsot kerített neki, majd a fülébe súgta, hogy ha nem teszi le a cigarettát, rá is ez a sors vár. Hamarabb mint gondolná. Az éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludt. Az egyik ágyszomszédja horkolt, mint a veszedelem, a másiknak minden lélegzetvétellel együtt sípolt a tüdöje. A nővérek a folyosón hangosan beszéltek és világos volt a kórteremben. Utált mindent.
Másnap reggelre szívkatéterezést terveztek. Addigra már 24 órája egy falatot sem evett, inni is csak valami íztelen löttyöt kapott, azzal kellett a keserű gyógyszereket is bevennie reggel. Egy fiatal medika próbálta a kiszáradt vénájába az infúzióhoz a kanült behelyezni. Nézte kezét. Apró húsos kézfeje és ujjai voltak. Semmi papírbőr, semmi májfolt. Mivel pár szúrás után sem talált használható pontot a vénáján, a medika a csuklóján folytatta volna a kanül felhelyezést. Nézte a kézfejét. Hirtelen elrántotta a karját és meglepő gyorsasággal ült fel. Összes éhségét, fáradságát, fájdalmát, magányát és dühét a nővérre és a medikára öntötte. Mit képzel, először tanulja meg, hogy kell az infúziót bekötni, raja ne gyakoroljon. Az orvossal közölte, hogy nem vesz részt emberkísérletben, aláírt egy papírt, átvette a gyógyszereit, taxit hívott és hazament.
A második emeletre csak úgy tudott felmenni, hogy lépcsőfordulónkként leült az utolsó lépcsőre, hogy megpihenjen. Lift sosem volt és mostanra elfogyott a levegő is. Hamuszürke arccal lépett be az üres lakásba. A konyhában nekilátott tanulmányozni a zárójelentést, miközben jóleső érzéssel szívta magába az ezüst dobozból kivett hosszú cigarettájának füstjét. A cigaretta parázsló vége elbűvölte, a füsttől kicsit megszédült, de egyáltalán nem bánta, kettőt is elszívott. Ez hiányzott igazán. - gondolta.
Angina Pectoris. Hangzatos neve van. Sokkal elegánsabb, mint mondjuk a melanoma, amibe a barátnője halt bele pár évvel korábban, vagy nézzünk egy petefészekrákot. Azon gondolkodott, ha már latin, egy nyugdíjba vonult bírónak mi lenne az elegáns megnevezés. Angina Lex Pectoris. A mell törvénye. Egy színésznő kaphatna mondjuk Angelina Pectoris Theatralist, egy mérnök pedig Angin Vektor Pectorist. A madame pedig Vagina Pect-Oralist. Az utóbbin nagyot kacagott.
Mosolyogva hívta fel a testvérét és mesélte el, hogy lábon kihordott egy infarktust. És köszöni, az átmeneti gyengeséget leszámítva, kiválóan érzi magát. Mindene van. -Ide ne jöjjön senki. Letette a telefont.
Nem is sejtette, hogy Angina Lex Pectoris valóban létezik, sőt fekete talárban és egy óriási aktával már be is költözött a gardróbszobájába. Szerencsére sok mindent kellett tanulmányoznia abban az aktában, nem ért rá igazságot osztani. Amikor a nyugdíjas bírónő aludt, Angina Lex Pectoris titokban ki-kiosont a konyhába rágyújtani egy hosszú ezüst Pall Mall-re.
2021. november
